Talán már köztudott, mennyire imádom a letisztult, minimál stílust, valahogy eddig mégsem tudtam ennyire kibontakoztatni ezt a hajlamomat. A Taktikon esetében – ahogy ránézek – valahogy azt érzem, nagyon sikerült!
A cég arculata adta az első lökést, a megrendelő pozitív hozzáállása pedig a másikat. Wordpress alapon működik ez a weboldal is, bár a blog funkcióját most nem használtam ki, a benne látható vállalati marketinggel foglalkozó blogbejegyzések egy másik (szintén általam készített) weboldal rss-éből szippantódnak be egy általam írt alkalmazás segítségével.
Akinek közép- vagy nagyvállalata van, javaslom azonnal kattanjon rá, a többiek pedig gyönyörködjenek! :)
http://taktikon.hu/
Nem kevés tervezés és munka után megszületett a fürdő weboldalának modernebb és keresőoptimalizáltabb verziója, mely az új arculatához is sokkal jobban illeszkedik. Természetesen ez is Wordpress alapon fut, bár nem kevés időbe telt, hogy így bekonfiguráljam a rendszert.
Négy különböző stílusban jelenik meg az oldal, és annyira szép, hogy muszáj megnézni!
http://cegleditermal.hu
Zina szereti a Wordpress-t, és úgy néz ki, a Wordpress is szereti Zinát. Tetszett ugyanis a dizájnom a welovewp.com szerkesztőinek, és betették az oldalam a gyűjteményükbe. Tessék rám büszkének lenni :)

TOVÁBB IS VAN… »
Korábban már írtam róla, hogy mennyire fontos a tartalom egy weboldalon. Persze a blogom inkább szól a kinézetről (legalábbis egyelőre). Mert a jó tartalomnak kell egy szép ruha, különben olyan, mint az okos, de csúnya nő – nem kell senkinek. Valahogy hasonlóan gondolkodnak a Hongkiat oldalán is, ugyanis összegyűjtötték a (szerintük) 100 legjobban kinéző blogot.
Tessék hát megnézni, ha másért nem, hát inspirációért a saját weboldalhoz. Nézd meg a színeket, a betűtípusokat, a szép logókat, az egyedi layoutokat. És készülj fel a hossssssszzzú görgetésre.

Ezalatt azt értem, hogy minden a helyén van és illik egymáshoz. A fejléc mérete, a betűtípus, a színek, a gombok stílusa, térközök, dizájn elemek, az illusztrációk stílusa, a képek választása… egyszerűen minden. Találjunk ki egy stílust, egy sémát, és minden egyes elemet e köré csoportosítsunk.

TOVÁBB IS VAN… »
A szöveg a dizájn egyik legáltalánosabb eleme, feltűnik mindenhol, így nagy gondot kell rá fordítani. Az alábbi jótanácsokat érdemes megfontolni ezzel kapcsolatban:
Betűtípus
A különböző betűtípusok más és más dizájnhoz illenek. Egyesek modernek, míg mások retrósak. Fontos, hogy a legodaillőbb fontot találjuk meg a dizájnhoz. Ami furcsának tűnhet a webes világban: általában a talpas (serif) betűket jobb és kényelmesebb olvasni. A weben pedig pont a talpatlan, azaz sans-serif betűk a jobbak. A képernyő tulajdonságai miatt.
TOVÁBB IS VAN… »
Mióta a a dizájnerek áttértek a CSS-sel való építkezésre, hála égnek, kicsit könnyebb lett az élet. Ennek ellenére vannak dolgok, amit figyelembe kell venni még akkor, amikor az oldalt a Photoshopban építgetjük.
Például:
Meg lehet-e csinálni?
Kiválasztottunk egy nagyon szép betűtípust, de vajon közte van-e a HTML-ben használtak közt? Mindenki látni fogja-e azt a típust? Még a leggyakoribbaknál is az alábbi módon érdemes a betűtípust megadni:
body {font-family: Verdana, Arial, Sans-Serif;}
Ha van Verdana betű a gépén, azzal fog látszani. Ha nem, akkor Arial-lal. Ha netalántán az sincsen, akkor az alapértelmezett Sans-Serif típussal fog megjelenni.
Figyelni kell arra is, hogy bár gyönyörűnek tűnhet az 1100px széles dizájn, az viszonylag sok látogatóknál kilóg a képből, és vízszintesen is görgetniük kell majd a képernyőt. Fontos tudni, mit tudunk megcsinálni és mit nem.
TOVÁBB IS VAN… »