Talán már köztudott, mennyire imádom a letisztult, minimál stílust, valahogy eddig mégsem tudtam ennyire kibontakoztatni ezt a hajlamomat. A Taktikon esetében – ahogy ránézek – valahogy azt érzem, nagyon sikerült!
A cég arculata adta az első lökést, a megrendelő pozitív hozzáállása pedig a másikat. Wordpress alapon működik ez a weboldal is, bár a blog funkcióját most nem használtam ki, a benne látható vállalati marketinggel foglalkozó blogbejegyzések egy másik (szintén általam készített) weboldal rss-éből szippantódnak be egy általam írt alkalmazás segítségével.
Akinek közép- vagy nagyvállalata van, javaslom azonnal kattanjon rá, a többiek pedig gyönyörködjenek! :)
http://taktikon.hu/
Egyik kedvenc weboldalam, talán azért is, mert igen sokat szenvedtem, míg a designt összehoztam. Én alapvetően a minimal webdesignban hiszek, ennél a weboldalnál pedig az 1800-as évek vége budapesti hangulatot kellett tükrözni. Nem volt egyszerű, de így elkészülve ránézek: megérte. Persze ez is Wordpress motorral fut, egyedisége a vidéki költség számoló és a speciális üzenetküldés funkció a Kapcsolat menüpontban.
Az új designnal és struktúrával eltüntettem a korábbi splash oldalt és a szörnyű táblázatos felépítést, a képként megjelenített header tag-eket, a használhatatlan navigációt. Célunk a Google megfelelő keresési találat listájának meghódítása.
http://www.pikk-pakk.hu/
Hogyan csináljuk szép, hasznos, egyszerű, mégis okos weboldalt KKV-knak? És a nekik szóló HVG Könyvek által kiadott marketing könyvnek? :) Hát így. Álmomban sem hittem volna, hogy ennyien dicsérni fogják, de hát tényleg úgy tűnik, jól sikerült. Wordpress alapokon fut, eseménynaptárral, azokra való jelentkezésekkel, hírlevéllel, bloggal. Pont, ahogy azt kell.
http://www.szigszalagmarketing.hu/