2007. november bejegyzései

13 dolog, ami kell a honlapodhoz

2007. november 28.

KATEGÓRIA: kezdőknek | 3 KOMMENT CÍMKÉK : , , ,

Bármilyen weboldal elkészítéséhez csak úgy fogjunk hozzá, hogy előtte készítünk egy részletes tervet. Ebben a tervben le kell írnunk, hogy milyen rendszer szerint épüljön fel a tartalom, amit feltöltünk, milyen hierarchiával kerüljön fel, illetve a nagyon fontos látvénytervet is ekkor készítjük el, mely sokat módosulhat egészen a végső verzióig, de érdemes már ekkor is jó néhány szempontot figyelembe venni.

Itt lennének összegyűjtve.

TOVÁBB IS VAN… »

Tegnap megtaláltam az ideális tárhelyszolgáltatót. Ugye korábban írtam már, milyen alapvető feltételek kellenek ahhoz, hogy én azt mondjam, hogy igen.

A lemmikki.hu domain az enyém, de januárban lejár a 2 éves díja, és szólt a másik cég, ahol volt, hogy meghosszabbítom-e. Hááát, inkább nem. Írtam egy pár érdeklődő emailt, benne a feltételeimmel: nem windows szerver, mod_rewrite engedélyezés, php safe_mode off… na ez igen kevésnél érhető el egyszerre. Az Intronetnél sikerült megtalálnom. A Pro csomagot választottam, mindent tud, ami nekem kell, és nem is drága.

Tegnap elküldtem nekik online az igénylőlapot (aláírva, scannelve), aztán küldték a számlaszámot, ahová utalhatok, majd jelezték, hétfőre valószínűleg kész a tárhely és küldik a hozzáférést.

Kérem szépen, ez ügyintézés. Néhány email váltásával egyszerűen és gyorsan megkaptam azt, amit akartam. Tényleg ajánlom mindenkinek.

Honlap háttér

2007. november 24.

KATEGÓRIA: design | NINCS KOMMENT CÍMKÉK : , , , ,

Épp most néztem a statisztikában, hogy ez volt az első guglis kifejezés, amivel rátaláltak az új zina.hu-ra, de gondolom meglepődhetett emberünk, hogy túl sok infót nem talált, így elhatároztam, hogy összegyűjtögetem, milyen háttereket hogyan érdemes használni.

TOVÁBB IS VAN… »

A látogatók nem nézik huzamosabb ideig a monitort. Egyszerűen nem esik jól. A kis felbontás miatt nem elég élesek a képek, feliratok, ráadásul a legtöbb monitor 75 Hz-en működik, ami szintén irritálja a szemet. Ennek megfelelően senki nem szeret hosszabb szövegeket olvasni a számítógépén. Fárasztó. Aki azonban már egy ideje használ számítógépet, hozzászoktatja a szemét:

  • csak átfutják a szöveget ahelyett, hogy elolvasnák,
  • gyors döntéseket hoznak,
  • türelmetlenek,

és ezekkel a technikákkal tökéletesen kímélik a szemüket.

Na így kell nekünk is gondolkodni, mikor elkészíthük a weboldalunkat! Kicsi rá az esély, hogy el fogják olvasni, amit oda írtunk. Főleg ha szép nagy, hosszú szövegről van szó. Na akkor elvesztünk. És elveszítettük az érdeklődőket is.

TOVÁBB IS VAN… »

Fészbúk

Legyél a rajongóm a Facebook-on!

Lemmikki Active